#összetartozás100folk - Körbetáncoljuk a Kárpát - medencét!
Virtuális csokorba gyűjtik a Kárpát-medence néptáncait a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes és az ELTE Savaria Egyetemi Központ Szökős Néptáncegyüttes kezdeményezésére. A rövid táncokból összevágott videó készül, ami a nemzeti összetartozás napján, június 4-én lát majd napvilágot.
Az összetartozás napja az 1920-as trianoni békediktátum aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap Magyarországon, melyet 2010-ben, a 90. évfordulón hatályba lépett törvény hívott életre. Idén, a magyarság szétszakításának 100. évfordulójára emlékezve indított Kárpát-medencei szintű kezdeményezést a Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes és az ELTE Savaria Egyetemi Központ Szökős Néptáncegyüttes.
Felhívás: "A nemzeti összetartozás napjára, a magyarság szétszakításának 100. évfordulójára emlékezve öltsük fel népviseletünket, és mutassuk meg a világnak szűkebb pátriánk kőből emelt és mozdulatokban megformált örökségét! Gyűjtsük százszínű, virtuális csokorba szülőhazánk táncait, szerte a Kárpát-medencéből!". "A felhívás lényege, hogy ha együtt nem tudunk táncolni, akkor küldjük el a táncunkat" - hangzott el a felhívásban.